Wolf's Rain

Egy farkast látni és meghalni!

Ösztön

Az ösztön az állatvilág egyik legfontosabb eleme, amit a tudósok az alábbi módon definiálnak: "A viselkedés genetikailag programozott, a tanulás által kevéssé mó­do­sítható eleme illetve indítéka. " A Wolf's Rain farkasai nem igazi emberek, tulajdonképpen emberi tulajdonságokkal felruházott állatok, akiknek életét ezek a reakciók is befolyásolják, bár az első gondolat nem egyértelmű, ugyanis személyisége nemcsak az embereknek lehet, ugyanis az állatok sem programozott gépek, hanem lélekkel rendelkező lények, amik éreznek, akár szerelmesek is lehetnek.

Az ösztön cselekedeteket befolyásol, egyfajta megérzés, amely segíti a szív szavát, gyakran a logikus gondolat elé kerülve tereli az illetőt a helyesnek mondható útra. Az ösztön pedig ott van a mindennapok cselekedetei mögött, amely legfőképp egy karakteren figyelhető meg. Egyértelmű, hogy Kiba az a farkas, aki ezekre az érzelmekre hagyatkozva indult neki az utazásnak, hogy megtalálja a viráglányt. Mély büszkesége miatt néhány néző számára pedig elég bonyolult, és néha érthetetlenül makacs karakter jellemét hagyta meg, így sokak kedvencüket inkább a másik 4 farkas közül találták meg, mert ők sokkal emberibb érzelmekkel rendelkeznek. Ez azért van, mert az alkotók, milyen okosan és remekül alkották meg ezt a rajzot, Kiba nem ember, nem is úgy viselkedik, nem is úgy érez, és ez nagyon nehéz. De el kell fogadni, meg kellene tanulni azt a dolgot, hogy hogyan lássunk mi is az ösztönös farkasszemekkel.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 8
Heti: 20
Havi: 28
Össz.: 60 367

Látogatottság növelés
Oldal: Ösztön
Wolf's Rain - © 2008 - 2024 - wolfsrainkiba.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »